fotóKedves Versenyzők!
Ezúton szeretnénk gratulálni mindenkinek a videójához és ahhoz, hogy megmérettette magát. A verseny egyik legfontosabb küldetése, hogy tükröt állítson a jelenlegi tudásotok elé.
Biztosan lesznek olyanok, akik csalódottak és vannak olyanok, akik kellemesen csalódnak az eredményben. A művészet megítélése szubjektív, így a mai eredmény négy embernek a szakmai véleménye az adott időszakban. Fontos, hogy a táborban hosszasan megbeszélhetjük, kielemezhetjük a videóitokat, tanácsokkal láthatunk el benneteket.
Ebben az évben is igen sok versenymű érkezett és ebből számos kiemelkedő produkció mutatkozott be. A szakmai zsűrinek nehéz dolga volt, ami a pontozólapon is meglátszik, hiszen az első négy helyezettet egy-egy pont különbözteti meg. (A pontozólap letöltéséhez klikk ide.) A zsűri a DobMánia Tábor szaktanáraiból állt össze: Martonosi György korelnök, Korompay Zsolt, Bágyi Balázs, Bordás József.
A beérkezett videókat négy szempont alapján pontoztuk, és minden kategória 10 pontot ért, így a maximális pontszám 40 pont az egyéni szavazólapon. Az összesített szavazólapon kategóriánként 40, összesítve 160 pont volt a maximálisan elérhető eredmény. A szempontok: kreativitás, látvány, muzikalitás, technika. Fontos megjegyeznünk, hogy a látványértékelésénél nem mimikát, hanem a hangszerkezelést, verőtartást, a zene lüktetésének testmozgására való hatását értékeltük. A kreativitás értékelésénél az önálló zenei gondolatok, illetve a kliséktől mentes játék volt mérvadó. A muzikalitás egy igen szubjektív meghatározás. Ebben az esetben a versenyző dalban betöltött szerepét, játékának dinamikáját, és a hangszer sokszínű megszólaltatását mérlegeltük. Igen sok magas színvonalú dobolást láthattunk, de mégis a négy szempont valamelyike hiányzott a versenyművek túlnyomó részéből.
Az első három helyezett játéka a zsűri egyhangú véleménye alapján kimagasló és példaértékű. Martonosi György a zsűri korelnöke illetve a Dobosok Farsangja igazgatója ezért az eddigiektől eltérően nem csak a nyertesnek hanem mindhárom versenyzőnek felajánlotta hogy egy önálló produkcióval léphet fel a 20. Dobosok Farsangja rendezvényen 2015. februárjában.
A zsűri külön díjjal jutalmazta Ferenczi Bettina játékát. Bettina minden évben adott be a dobversenyre videót, és évről-évre sokat fejlődött. Ebben az évben játékának muzikalitása, kreativitása kimagasló, igaz technikailag még hosszú út áll előtte.

1. helyezett: Kovács Miklós
Névtelennyereménye:
Az V.DobMánia Táborban ingyen táborozás.
A 20. Jubileumi Dobosok Farsangja rendezvényen egy bemutatkozási lehetőség a nagyszínpadon, Martonosi György felajánlásával.
Egy prémiumkategóriás jazz ride, a Tam-Tam Dobcentrum ajándéka.

2. helyezett: Bedő Gábor
Cajonnyereménye:
A 20. Jubileumi Dobosok Farsangja rendezvényen egy bemutatkozási lehetőség a nagyszínpadon, Martonosi György felajánlásával.
Egy Artbeat Cajon, az Aertbeat felajánlásával.

3. helyezett: Dankó Dániel
imgresnyereménye:
A 20. Jubileumi Dobosok Farsangja rendezvényen egy bemutatkozási lehetőség a nagyszínpadon, Martonosi György felajánlásával.
10 pár egyedi logóval ellátott signature Csibi dobverő, a Csibi Stick felajánlásával.

Különdíj: Ferenczi Bettina
logonyereménye:
Ajándékcsomag a Dobbolt termékeiből, a Dobbolt.com felajánlásával.

Az összes nevezőnek köszönjük a videókat, a munkát és a lelkesedést!
Balogh Mihály

Barna Mátyás

Berczi Benjámin

Czetter Gábor

Faragó Béla

Gátmezei Virág

Haraszti Ádám

Józsa Benedek

Juhász Ádám

Herczeg István

Kovác Adam

Klausz Ádám

Klausz Máté

Látrányi Lajos

László Zsolt

Magda Zsolt

Márkus Dominik

Monori Attila

Nagy Dániel

Szabó Bence

Szegény István

Tóth Barnabás

Zán Tamás

Zándoki András